Mi a 3 Legfontosabb Fűszer, Amit Semmiképpen Sem Hagyhatsz ki Életedből

Mi a 3 Legfontosabb Fűszer, Amit Semmiképpen Sem Hagyhatsz ki Életedből

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok.

Igen, jól olvastad: „Életedből” és nem ételedből; ugyanis amint tudod és nem szakácsművészettel foglalkozok 😊

Miről is lesz szó akkor? Természetesen – amint azt már ismered, ha követed blogjaimat – életünk és annak legfontosabb alkotóelemeiről lesz szó egy talán eddig nem ismert oldalról megközelítve. Amint azt már többször említettem, én kizárólag csak olyanról írok, amit megtapasztaltam vagy a közvetlen környezetem átélt; nem vagyok híve az „olvastam valamit, aztán gyorsan leírom, mintha velem történt volna” ismert történeteknek.

PONT TEGNAP történt egy ehhez kapcsolható eset, valaki a rokonságból kérdezte, hogy amiről ilyen lelkesen beszélek, azt én MEGTAPASZTALTAM VAGY EGYSZERŰEN CSAK annyira erősen hinni akarok benne, hogy ÚGY TÁLALOM, MINTHA …? Erre én gondolkodás nélkül, rögtön tudtam példákat felsorolni (bankhitel, párkapcsolati, gyereknevelés megoldások), mert sikereiről azonnal tudunk beszélni, nem akkor kell kitalálni.

A másik, már a „fűszerekkel” kapcsolatos példa, ami tegnap történt szintén, amikor vittem haza gyerekeink tanításához, égi segítséggel kapott tanítónkat. Megjegyzem, csodálatosan érzik magukat a gyerkőceink, mert egy nagyon jó lélek; és ő mesélt egy tanulságos történetet, ami vele esett meg abban az iskolában, ahol tanít. Nos, egy másik, tanártársa kérte őt, hogy NE hagyja a gyerekeket nagyon előre szaladni a tananyagban. Könyörgöm, Miért ne? Talán, mert akkor esetleg KITŰNNE A TÖBBI DIÁK KÖZÜL, esetleg kiderül róla, hogy TEHETSÉGESEBB VALAMIBEN vagy egyszerűen KILÓGNA AZ EGYFORMÁK KÖZÜL? DÖBBENET, nem? Szerintem HAJMERESZTŐ!

Emlékszel talán te is, kedves Olvasóm hasonló, diákkori „élményre”? Nekem rögtön eszembe jutott több is akkor, amikor ezt elmesélte nekem. ÉS már közelítünk is arra, amiről ma terveztem írni. Ugyanis! Szerintem minden a múltunkra vezethető vissza. Konkrétan gondolok most itt a neveltetésünkre, szülői mintákra, amit természetesen jó szándék vezérelve kaptunk. Miért? Azért, mert melyik szülő ne akarná – még, ha tudatalattiból is – gyerekének a legjobbat? Tehát abban az időben, amit mondtak nekünk és cselekedtek velünk, akkor azt tűnt a legjobb döntésnek, EZ TÉNY!

DE! Sajnos azt is tényként kell elfogadnunk; ha tetszik, ha nem, hogy mi szüleink nagyon is irányított életet éltek, viszont a legtöbben ezzel nem voltak tisztában (sokan még ma sem). Hová akarok ”kilyukadni”? Hát… Oda, hogy a Boldogsághoz vezető útnak több tényezője is van, de mindennek alapja a Szeretet, majd a Béke (persze van még pl.a kommunikáció és az egyetértés is, ezekről egy másik alkalommal).

Tegyük fel, hogy egy párkapcsolatban adott a Szeretet, mert e nélkül kár is lenne továbblépni! Ha ez megvan, akkor mi a következő? A béke. De mikor lehet békesség egy párkapcsolatban? Nem akkor, ha jó állapotban vannak a párok? Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos a jó hangulat! Mindehhez meg rendesen hozzájárul a minket mindennap KÖRÜLVEVŐ VILÁG (család, munkahely, barátok stb.), ez nem kérdés! Bezárul a kör mindezen „fűszerek” meglétekor és egyenes út vezet a boldogság eléréséhez – hangsúlyozom még egyszer, hogy vannak még egyéb összetevők is, de a legnagyobb részben ezekből áll össze.

Összefoglalva még egyszer. Ha van valamilyen szintű szeretet, akkor lehet békesség (ide kapcsolható a kommunikáció és egyetértés), és csak ebben az esetben érhető el a boldogság.

Szerinted mennyire véletlen, hogy pont ezt választottam blog oldalam fő címének? Fő küldetésemnek tartom részt venni az Aranykor előkészítésében, fő célom – sorsmisszióm meghatározása alapján – pedig a harmónia fenntartása saját családomban és ennek megteremtése, kiterjesztése környezetemben. Ehhez keresek fénypontokat, én így nevezem azokat az embereket, akik jelenleg még távol vannak egymástól, hajlandóak energiát szentelni saját fejlődésükbe, és akikkel együtt létrehozható, megteremthető a jelenlegi Vaskor után a csodálatos Aranykor! Én már nagyon várom, mert ott már nem lesz bűnözés, nem lesz elnyomás; AZ EMBEREK BOLDOGSÁGBAN, SZERETETBEN ÉS BÉKESSÉGBEN ÉLNEK egymással! A kérdés csak az, hogy kik lesznek azok a bizonyos fénypontok, akikkel ez megvalósítható?

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

A teljes videó  ITT érhető el.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Mit Tegyél, Hogy Ne Legyél Beteg

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok.

„A betegség, a baleset, illetve családi és az anyagi probléma a tudatlanságból fakad.”

„A tudomány mai állása szerint, a betegségek 85%-a lelki eredetű. Nem elég a tünetet megszüntetni a lelki okot is meg kell gyógyítani!” – Szedlacsik Miklós mester-coach, boldogság-specialista

Nem véletlen a két idézet, ugyanis ezt a kérdést érdemes több oldalról is megvilágítani. Sőt lesz egy harmadik nézőpont is, de arra majd egy kicsit később térek rá. Nézzük meg, mi volt régen, amire még vissza tudunk emlékezni.

A gyógyszeripar ilyen mértékű elterjedése előtti időben érdekes módon vagy az emberek voltak erősebbek, ellenállóbbak vagy a mindennap bevitt táplálékok minősége és fajtái voltak a maitól különbözőek; de látványosabban kevesebb beteg emberrel lehetett találkozni, nem? Mi lehetett ennek oka? Most a járványokra nem gondolok, az egy speciális téma. Ja, és nagyszüleim szüleinek idejében még szinte minden családban, de legalább minden faluban voltak gyógyítók, vagy ahogy akkoriban nevezték, „füvesemberek”. És ne felejtsük el azt, hogy ha visszaemlékszünk, régebben sokkal jobb hangulatban voltak emberek, tehát úgy is mondhatjuk, jó állapotban voltak. Akkor lehet, hogy ezen a területen is kereshetünk összefüggéseket?

Amire én vissza tudok emlékezni, de leginkább nagyszüleim történeteiből tudom, hogy régen rendszeresen összejártak közös munkákra (kaláka). Ezeken az összejöveteleken egymást építve megbeszéltek, kitárgyaltak egyes témákat, ráadásul a gyerekek is jelen voltak, ők pedig játék közben el-el lesték vagy kihallották szüleiktől a hasznos információkat, amikből tanulva későbbiekben mesterségük is származott.

Ezzel ellentétben mi van most? A legtöbb ember KÖSZÖNÉS NÉLKÜL MEGY EL A MÁSIK MELLETT (sokszor még az ismerősök is); alig várja, hogy MUNKÁBÓL HAZATÉRVE KIPIHENHESSE fáradalmait; és persze arra ÖNTI AZ EGÉSZ NAP GYŰJTÖTT MUNKAHELYI STRESSZT, aki a legközelebb van hozzá, A CSALÁDJÁRA – és már indul is a konfliktus nap, mint nap. A párkapcsolatok lassan 80%-a nem emiatt végződik válással vajon? Mert ugye a pénzhajhászás a legfontosabb. Ennek pedig mi az oka? A világ egy szűk rétege elérte a mindennapi embereknél, hogy megnövekedjen igényük, vagyis mesterségesen felnagyították vágyaikat; ezt nem csak hiszem, hanem tudom is. Egyszerű bizonyíték erre, ha összevetjük a 30 évvel ezelőtti átlagfizetést és egyes termékek árait a mostanival. Mondjuk egy TV-t; akkoriban jó pár hónapig kellett szüleimnek gyűjtögetni egy készülékért és mi van ma? Egy átlagfizetés feléből már elég jó minőségű készüléket lehet vásárolni! Akkor tehát elfogadhatjuk, hogy az igények megnövekedése a legnagyobb frusztrációt okozó tényező.

Akkor még nem is beszéltem a politika, sport és vallás okozta emberek megosztásáról – természetesen ez is „véletlenül” van így. Ez pedig egészen biztos, hogy nem a jó hangulat és ebből kifolyólag nem a jó állapot felé sodorja az emberiséget, nem? Ha ez így van, akkor meg is van a válasz a betegségek számának növekedésére.

Egyszerű lenne ezután azt mondani, hogy elkerülhetjük egészségügyi gondjainkat, ha nem tesszük a fent leírtakat, ugye? Ezt látom az interneten és ilyeneket hallok egyes természetgyógyászoktól is (mindig tisztelet a kivételeknek); csak éppen a megoldások és a konkrét módszerek szoktak hiányozni a sorok közül, valahogy kimaradnak mindig. Ebben a „cipőben jártam” én is, ezzel szembesültem nagyon sokáig és erre kerestem a választ.

Hála teremtőmnek rátaláltam egy olyan emberre és általa alapított szervezetre, aki és ami teljesen politika és vallásmentesen küldetésként vállalta, hogy átadja mindazt a tudást, ami képesség tesz bennünket a tartós jó állapot elérésére és ezáltal a betegségek elkerülésére. E különleges ember: Szedlacsik Miklós, az általa létrehozott szervezet pedig a PPH és a Nyílt Akadémia. Nekem célom világgá kürtölni azt, hogy létezik egy ilyen – eddig eltitkolt – tudásbázis és ez elérhető mindenki számára! Bocsánat, nem mindenkinek, csak annak, aki kéri és hajlandó energiát áldozni a tudásért és saját fejlődéséért 😊

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

A teljes videó  ITT érhető el.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Fedezd Fel a Tudást a Felhőtlen Párkapcsolat Átéléséhez

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok!

Ki ne szeretne magának csodálatos életet? Ha körülnézünk az interneten, találunk rengeteg jobbnál jobb weboldalt párkapcsolati problémák megoldására. Miért vettem fel ezt a témát mégis? Csupán azért, mert rájöttem valamire, amit nem hagyhatok „csak úgy” és szeretném megosztani veled, Tisztelt olvasó!

Egy kérdés, ami nagyon hasonló a gyógyszeripar tevékenységével (bár most nem keresem az összefüggést). Szóval. Ha olyan sok a felkínált lehetőség a kapcsolatok rendbe tételére, akkor miért növekszik folyamatosan a válások száma, és nem csak Magyarországra vetítve? Ha jól tudom ez a szám már több évvel ezelőtt ELKERÜLTE az 50 %-ot, de lehet már a 70-et is. Ugye milyen hasonló helyzet, ha összevetjük a gyógyszerek felhasználási területének terjedését a betegségek számával? Ott sem a javulás a jellemző, igaz?

Nos, ez volt a kiindulási ok arra, hogy foglalkozzunk egy kicsit ezzel a témával, plusz az, hogy rájöttem egy döbbenetes összefüggésre! Kíváncsi vagy? Egy kis kitérő után felfedem.

Nézzünk vissza egy kicsit nagyszüleink vagy még régebbre, azok szülei idejére. Amennyiben hallottál statisztikákat, akkor tudod, hogy mi volt a jellemző arra a korra válások tekintetében? Kb.0 lehetett az arány. Mi az oka e nagy kontraszt különbségnek, ha mondjuk csak 100 évet megyünk vissza?

Figyelj! Szerinted az emberek változtak meg, talán a körülmények voltak mások vagy talán tervezett volt ez is többi más történethez hasonlóan? … Szerintem az emberek alapjába véve nem változtak, a körülmények és az életszínvonal az változott, de az meg pozitív irányba. Ezt azért merem kimondani, mert ha megnézzük, manapság a legtöbb családban van már autó, nem is egy, hanem sok helyen kettő; nyaralni is sokkal többen és gyakrabban tudnak menni; és nem kell tovább magyarázni, ha megnézzük a karácsony előtti bevásárló rohamot, nem? Az, hogy mennyire volt ez tervezett vagy nem, azt mindenki döntse el saját maga, a lényegen nem változtat. AKKOR MEG MI LEHET A KÜLÖNBSÉG ÉS A VALÓDI OK?

Most elmondom. Az egyik okot úgy hívják: ELNYOMÁS, a másik a VALÓDI MÓDSZEREK és TUDÁS ELTITKOLÁSA, az emberek elől „gondosan” elzárva tartva! Nos, itt már el lehet gondolkodni, mennyire lehetett ezt tervezni? Ugyanis azt tudjuk, hogy a CSALÁD a legkisebb emberi közösségi egység, e nélkül nincs valódi fejlődés. Ha ezt a köteléket elvágjuk, akkor lesznek igazán az emberek LEGINKÁBB IRÁNYÍTHATÓK ÉS KISZOLGÁLTATOTTABB helyzetben. A gyerekek pedig átveszik, lemásolják a mintát teljes egészében. Ismerősen hangzik: „osztd meg és uralkodj”? Na, bravó, szép kis terv, mondhatom. Kit vagy kiket nevezünk ELNYOMÓnak? Azokat az embereket vagy szervezetet, akik az embert vagy cselekedetét bármilyen módon leértékelik és/vagy az etika 7 alapszabályának (említettem korábbi bejegyzéseimben) egyikét megsértik. FIGYELJ CSAK – most következik az az összefüggés, amit említettem az elején -, a Földön jelenleg minden 5.ember elnyomó(antiszociális), a 60% elnyomóként viselkedik bizonyos helyzetekben és csak az emberek 20 %-a maradt teljesen szociális. Ez NAGYON DURVA TÉNY, tudtam meg Szedlacsik Miklós mester-coach-tól! HA most ezeket a számokat összevetjük a válási aránnyal, akkor kísérteties összefüggést tudunk felfedezni. Körül-belül megegyezik az antiszociálisként működő emberek aránya a válásokéval.

Kérdésként felmerülhet benned – megmondom őszintén én is elgondolkodtam először -, hogy ha ennyire rossz lenne a helyzet, akkor van egyáltalán megoldás? Jó hír, hogy VAN, LÉTEZIK! Szedlacsik Miklósnak hívják és ő létrehozott egy olyan szervezetet, aminek neve PPH (Problem Prevention Holding) és ami a Nyílt Akadémia keretein belül adja át mindazokat a módszereket, amikkel – bizonyítékokkal alátámasztva – lehetséges helyreállítani vagy megtartani párkapcsolatokat J

Példaként elmondhatom saját esetemet párommal. Jelenleg rendben minden, de nálunk sem volt mindig így. Miklós, képzései által átadott egy olyan módszert, amivel szépen, fokozatosan, lépésről lépésre megoldottunk mindent.

DE van itt még valami! Ez az információ GYÖKERESEN MEGVÁLTOZTATHATNÁ az egész emberiség ilyen jellegű problémáját. Pontosan az, hogy minden, hangsúlyozom, MINDEN KAPCSOLAT JAVÍTHATÓ – mindegy, hogy hiszed vagy sem – egy rendelkezésre álló módszer segítségével. DE van egy kivétel. Abban az esetben NEM hozható helyre, ha az egyik fél elnyomó. Miért? Egyszerűen azért, mert ezek az emberek nem akarnak fejlődni, tehát nem fogadják a tanításokat; tehát egyetlen dolgot tehetünk csak, azonnal megszakítani velük minden kommunikációt – saját és környezetünk érdekében!

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Mi a Brutálisan Őszinte Igazság a Befektetések Területén

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok!

Mi jut eszedbe, ha azt hallod, befektetés? Legtöbbször valami pénzzel vagy befizetéssel kapcsolatos fogalom, nem? Hányszor hallottuk a múltban azt, hogy fizess be havonta valamennyi összeget valami számlára vagy nyugdíjalapba és akkor majd öregkorodban nyugodt lehetsz, lesz elégendő pénzed, nem kell dolgoznod.

Ezzel minden rendben is volt, ha jó helyre fizettük be a havi kis pénzünket, tehát nem vált „köddé” az idők folyamán, és akkori sincs vele semmi baj, ha csak a fizikai síkot nézzük. De van nekünk szellemi és lelki részünk is. Mi a helyzet azokkal? Mi volt régen a stratégia? Hát jóformán semmi, igaz?

Nekem van egy elképzelésem, miszerint ha a fizikai testünknek minden nap kell energia bevitel (étel, alváskori töltődés), akkor szerintem a lelkünknek is szükséges valamiféle napi visszapótlás, regenerálódás az aznapi energiafelhasználás mértékétől függően. Őszintén, de tényleg, visszaemlékezve gyerekkorunkra, mennyit foglalkoztunk ezzel? Semmit.

Ennek szerintem két oka lehetett. Egyik, a tudatlanság, ami nagy részben az oktatási rendszerre vezethető vissza; nem biztos, hogy a legfontosabb célok között szerepelt a teljes tudás átadása emberek – még jól érezték volna magukat és kevésbé lehetett volna manipulálni őket!?

A másik ok, amiért nem foglalkoztunk tudatosan a lelkünk napi táplálásával az az, hogy lényegében nem is kellett. Miért? Azért, mert ment az önműködően. Bármikor visszaemlékezve gyerekkoromra, minden nap – pláne iskolaszünetekben – annyira, de annyira jól éreztem magamat, hogy öröm volt minden percem. FELSZABADULTAN BICIKLIZTEM A NYÁRI NAPSÜTÉSBEN – hozzáteszem akkoriban még nem 40 fokos volt a hőség 😊

UJJONGVA SZÓRTAM MAGAMRA AZ ŐSZI LEHULLOTT SZÍNES FALEVELEKET, TÉLEN PEDIG MIKULÁS KÖRNYÉKÉN LEESETT AZ ELSŐ HÓ, ÉLVEZETTEL SZÁNKÓZTAM és nem láttuk a földek fekete színét egészen március elejéig. Szóval ez volt a múlt. Ellenben mi van most? Vizsgáljuk meg a mai embert.

A gyerekek nagy részének mennyi lehetősége és esélye van a mi gyerekkorunkban átélt élményekre? A felnőttekről nem is beszélve! Szerintem csak töredéke. És most kapcsolhatnám ide a tegnapi bejegyzésem témáját és szövegét is egy az egyben, mivel itt jön be a képbe az emberek felismerése. Ha már „körülményeik” nem teszik lehetővé a jó hangulatukat – ugyanis a lelki táplálékunk adja ennek nagy részét -, akkor majd ennek elérésére keresnek különféle eszközöket; sajnos a választás nem sikerül mindig a legjobban.

Kicsit visszakanyarodva az elejére, hogy mit is nevezhetünk befektetésnek? Az én egyéni véleményem az, hogy külön kell választanunk ezt a fizikai és a lelki síkunkra vetítve.

A „kézzel foghatóra” vonatkozóan találhatunk az interneten és a médiában DÖBBENETES MENNYISÉGŰ információt és ebből választhat mindenki a maga gondolatvilágához leginkább elfogadhatót. Azért itt is érdemes alaposan körültekinteni, nehogy tévútra kerüljünk. Te melyiket választanád a leggyakoribbak közül: pénz letét bankba vagy otthon gyűjtve, lakás-előtakarékosság, ingatlan? Én ezek közül egyiket sem választanám. Miért? A pénz értéke folyamatosan romlik, bankokban nem bízok meg, ingatlannak kapcsolatban gondolj csak bele, mennyit ér attól a pillanattól fogva, ha mondjuk nem kívánatos szomszéd költözik oda?

VAN MÉG EGY, amit – most már igen -, de régebben nem értettem, miért nem reklámozzák? Ez a befektetési forma még mindig a fizikai oldalt nézve a befektetési arany. Most nem fogom ezt kitárgyalni, ha kíváncsi vagy miért, nézz utána az arany értékének több száz évre visszamenőleg akár. Mit lehetett pl.1 kg arany árából megvenni 30 évvel ezelőtt és most.

Nézzük most a lelki és szellemi befektetési formákat. Mibe lehetséges egyáltalán, milyen eszközeink vannak és vajon kell ez nekünk? Eszembe jut rögtön az oktatás: jó lehet abban az esetben, amennyiben az életre tanít (én 20 évig tanultam, abból kb.10%-ot használok: leginkább írás-olvasás-számolás)! Mit mond neked az alábbi idézet?

„Mindenki, aki fejlődni szeretne, a jövedelmének legalább a 10 %-át be kell fektetnie a saját tudásának fejlesztésébe! Tudás nélkül nincs fejlődés!” – Szedlacsik Miklós mester-coach, boldogság-specialista.

Szerintem ITT A LÉNYEG és ez az, amit szerintem előlünk és szüleink elől is eltitkoltak a múltban és jelenleg is, nem? Pedig ez az, amit ha egyszer valaki megszerez, azt soha nem lehet elvenni tőle. Egy kivétel azért van – tudtam meg Szedlacsik Miklóstól -, konkrétan az, hogy rossz hangulatban az ember nem használja a megszerzett tudását. Ez elgondolkodtató! Itt is vélek felfedezni valamit az állami „ingyenes” oktatási területen.

FANTASZTIKUS ÉRZÉS belegondolni abba, hogy MOST egy olyan közösségben tevékenykedek, ami azért jött létre, hogy embereknek átadja az Aranykorban elengedhetetlenül fontos és szükséges tudást, hogy ezáltal legyenek képesek életüket átkormányozni a Boldog, Szeretetteljes és Békés vizekre. Én NEM ismerek olyan embert, aki nem ezt szeretné elérni! Sokszor csak nézem gyerekeinket és boldogság önti el szívemet, amikor látok őket játszani és látom bennük egy kicsit magamat is saját gyerekkoromban 😊 Kívánom minden embernek ezt az érzést, aki ezt még nem élte át!

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

A teljes videó  ITT érhető el.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Hogyan Tartsd Hangulatodat Folyamatosan Magas Szinten

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok.

Van egy mondás, amit nagyszüleimtől hallottam sokszor, amikor valami olyat csináltam, amit nem kellett volna: „NE CSINÁLD, MERT ÚGY MARADSZ!” Persze ezt arra értették, hogy ne csináljam azt a nem túl helyes dolgot sokszor, mert hozzászokok. Egyszerű példa: ne grimaszoljak, mert úgy marad az arcom stb. Ugyanez érvényes hangulatunkra is, legyen szó rossz vagy – amit ugye mindenki szeretne magának – a JÓ hangulatról. Tehát mindenképpen érdemes figyelmet szentelni rá! Mi a különbség egyáltalán a pillanatnyi és tartós jó állapot között? Hát annyi, hogy a pillanatnyi tarthat pl. csupán pár másodpercig, míg a tartós az egy olyan állapot, amibe pillanatnyi emelkedés és csökkenés is belefér, és a hangulat mindig visszaáll a tartós szintre.

Saját példám ihlette ezt a mai témát. Ma, korán reggel – szokásomhoz híven – elkezdtem olvasgatni interneten pozitív tartalmú oldalakat és arra lettem figyelmes, hogy egyre csak emelkedett hangulatom, egyre jobban éreztem magamat és elkezdtem örülni sok apró dolognak, ami körülvett engemet a házban vagy eszembe jutott több sikeres elmúlt napi történet is. Hozzáteszem, hogy én már több, mint tíz éve nem hallgatom a reggeli híreket a rádióban, nem járatom a helyi napi sajtót és így sokkal, de sokkal jobban érzem magamat alapból is. Akiknek ezt elmesélem, szokták kérdezgetni, jó-jó, de akkor hogyan tudom meg a rám vonatkozó fontos infókat? A válasz mindig az, hogy valamilyen úton-módon mindig időben eljut hozzám a nekem fontos információ. Interneten, hírlevél formájában vagy egyszerűen egy ismerős kezd róla beszélni, olyan ez, mintha valaki, egy égi segítő hozzám irányítaná a számomra fontos aktualitásokat.

A következő részben kicsit felsorolás jelleggel szeretném részletezni a címben említett és általam vagy ismeretségi körömben valaki által megtapasztalt hangulatemelő módszereket. Fontosnak tartom beszélni erről, mert nemrég rájöttem, hogy szinte minden élethelyzetünkre kihatással vannak ezek a dolgok. Ha visszaemlékszel életedben volt már olyan helyzet, hogy jól alakult egy napod, ha jó hangulatban voltál? Egyszerűen minden sikerült, még a nehéznek tűnő dolgokat is könnyedén megoldottad? Ja, és ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltad már egy rossz hangulatú napon? Még az egyszerűnek képzelt feladatok is megizzasztottak vagy egyáltalán nem sikerültek.

Nos, ezért tartom fontosnak beszélni róla, pláne látva azt, hogy a világ egyre erőteljesebben megy abba az irányba, hogy valami oknál fogva tartósan rossz állapotba tartsa az embereket. Lehet, hogy ez nem is a véletlen műve csupán??

Három szempont szerint különböztetem és vizsgálom a hangulatjavító lehetőségeinket: energetika, hatás időtartama és költség.

Kezdjük először a negatívokkal

  1. Különböző kábító- és tudatmódosító szerekTisztában vagyunk egészségre gyakorolt hatásával és azzal is, hogy törvényileg tiltott, tehát nem is érdemes róla több szót ejteni.
  2. Alkoholok, különböző pszichikai hatású tabletták.Ezt a kettőt egy csoportba sorolom, mert mindkettő törvényileg engedélyezett. Jellemzőjük: Egészségre kifejtett hatásuk többnyire negatív, elég költséges és a hangulatot csak pillanatnyilag emeli, és ráadásul függőséget okozhat.

 

Pozitív energiájú lehetőségek.

  1. Természetjárás. Fantasztikus és lélekemelő lehetőség, legtöbbször nagyon pénzbe sem kerül csak egy baj van vele, mégpedig az, hogy nagyon időjárásfüggő.
  2. Zene, mégpedig a meghatározott frekvenciatartomány felettire gondolok most (nem a metál zene). Csodálatos, mindennapunkat kiegészítő „eszközünk”. Ezzel is egy probléma van, mégpedig a gyakoriság lehetősége. Tehát nem hallgathatunk egész nap lélekemelő zenéket … sajnos.
  3. Most érkeztünk el a legkiemelkedőbb lehetőségünkhöz, ami az én véleményem szerint a TUDATOSSÁG elérése, a folyamatos megállás nélküli fejlődés, a Boldog élethez szükséges képességek elsajátítása.

Erről hiába is próbálnék, nem tudnék 2 sorban jellemzést írni, annyira összetett történet. Először is mi az, aminek hiánya okozza mindannyiunk gondjait, a tudás hiánya, nem? Amikor járni tanultunk, már akkor is kellett a tudás ahhoz, hogy megálljunk két lábunkon, igaz? Felnőtté válva mondjon nekem valaki olyan dolgot életünkben, amit képesek vagyunk megtenni tudás nélkül? Tehát megegyezhetünk abban, hogy mindenhez kell!

És ha eszedbe jut egy helyzet, amit sikerrel megoldottál, mert MEG TUDTAD OLDANI, milyen érzés volt? Csodás, nem? Ráadásul ez az érzés mindannyiszor fantasztikus hatással van rád, emeli a hangulatodat, amikor csak eszedbe jut a siker.  Hát akkor mi a legjobb és leghatásosabb hangulatjavító módszer? Természetesen a TUDÁS megszerzése minden olyan területre vonatkozólag, ahol még van javítanivalód, nem?

Rossz hír, hogy erre felébreszteni az embereket még nem találtak ki tablettát, amit egyszerűen csak bekaphatnának a reggeli kávéjuk/teájuk mellé!!

Nos, de félretéve a viccet van egy CSODÁS HÍREM, hogy találtam egy olyan embert, Szedlacsik Miklóst, aki alkotott egy olyan szervezetet, ami arra alakult, hogy ezt a hiánypótló tudást átadja embereknek … persze azoknak, akik kérik!

DE VAN ITT MÉG VALAMI! Szerinted mennyi ember érdeklődik a TUDÁS megszerzésére? Lassan két hónapja írom blogjaimat, kiáltom világgá ezt a világszenzációt és szerinted szétnyomják a laptopom meghajtóját a jelentkezők?? FENÉT! Úgy tűnik még NEKEM KELLENE KÖNYÖRÖGNI EMBEREKNEK, hogy: gyertek, ITT VAN EGY OLYAN EMBER, aki szinte INGYEN ODAADJA neked a szükséges infót, hogy te is végre BOLDOGAN éld életedet és NE KELLJEN RABSZOLGAKÉNT a multiknál szolgálni, és még a szükséges pénzt is előteremtheted itt!!! Nem fogok könyörögni, aki jön velem, azt biztosíthatom, hogy jól jár és kiléphet a „mókuskerékből”.

Az alábbi kérdések vízválasztóak lehetnek. Mit szeretnél a hátralévő életedben?

  1. Elérni a vágyaidat vagy elveszíteni?
  2. Nyertesek közé akarsz tartozni vagy a vesztesek közé?
  3. A családoddal tölteni az idődet vagy a főnököddel?
  4. Készpénzre megvásárolni bármit, amire vágysz vagy adósságcsapdába kerülni?
  5. A gyerekedre költeni a pénzedet vagy gyógyszerre?
  6. Elégedett nyugdíjasként élni vagy az ingyen konyhán sorban állni?
  7. Az unokáddal önfeledten játszani vagy az orvosi rendelőben várakozni?

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

A teljes videó  ITT érhető el.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Ideje Végre Kiutat Találnod Nehéznek Tűnő Élethelyzeteid Labirintusából

Szia, üdvözöllek! Czank Ferenc vagyok, Harmóniateremtő Specialista.

Egyik nap olvastam és hátborzongató történetet, hogy Amerikában elítéltek egy asszonyt, mert önfenntartással foglalkozik és otthon termeli saját kertjében saját zöldségét. Ja, és ezzel kapcsolatosan olyan hosszúságú chat-kardváltások indultak több közösségi csatornán, hogy csak bámultam. Nem lehetne ezt az energiát mondjuk embereknek a saját fejlődésükre fordítaniuk inkább? Kérdezem Én, hová tart ez a világ, elgondolkodtál már ezen Te is? Nem biztos, hogy a legjobb irányba – és most a többségre gondolok, nem pedig azokra, akik hozzád is hasonlóan már elindultak a jó úton.

Rájöttem arra – némi útbaigazító segítséggel -, hogy borzasztóan nagymértékű a hiány a mindennapokban használható tudás területén jelenleg a Földön. Felismertem azt is, hogy legyen szó bármilyen jellegű problémáról, az kizárólag azért van, mert nincs meg hozzá a megfelelő képesség annak megoldásához. Jó hír, hogy minden megtanulható! Egy egyszerű példa a biciklizés; gyerekkoromban probléma volt úgy „megülni” rajta, hogy ne dőljön el. Miután megtanultam, azután már nem jelentett gondot!

Szóval, szerintem egyszerű a címre a válasz: a hiányzó tudás a legnagyobb probléma, ezért el kell sajátítani minden, élethelyzeteink helyes kezeléséhez szükséges képességet. Persze rögtön felmerül a kérdés, jó-jó, de hogyan??

Egy kis „történelmi” visszatekintés saját életemre. Mint a legtöbben, én is alkalmazottként kezdtem az iskola (teljes technikai irány, mint gépész) befejezése után (azt mondták tanuljak, hogy legyen egy jó állásom), majd nagyon hamar megtapasztaltam, hogy ebből „csak” megélni lehet, de nem jól megélni, ami azt gondolom nagy különbség, ugye? Hát, igen. Nemrég hallottam egy jó mondást ezzel kapcsolatban: „Aki állásban dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni.” Na, ezen a mondaton többször ma is elgondolkodom.

Aki keres, az talál alapon elég gyorsan találtam olyan mellékkereseti lehetőséget (táplálékkiegészítők), ami első ránézésre megoldást nyújthatott volna „kiszállni a mókuskerékből”, viszont valami miatt nem éreztem magaménak (megjegyzem nem a termékekkel volt baj, azok a mai napig is kitűnők és fogyasztjuk is). Ezután pénzügyi területre léptem át, de ott meg a céggel voltak problémák. Van neked ismerősöd, aki hallott már ilyeneket?

Nos, ezután következett az áttörés, ugyanis nagyon sok kutatás után – már tudom, hogy égi segítséggel – „szembejött” egy olyan lenyűgöző lehetőség, egy olyan szellemi szolgáltatást nyújtó cég, ahol azonnali megoldások által megtaláltam saját fejlődési lehetőségemet, igazi és megoldásokat kapok élethelyzeteimre, ezek könnyen átadhatók másoknak, ezáltal szeretetben, békében, boldogságban élhetek – és ráadásul még jól fizetnek is mindezért!

Most értünk el a lényeghez! Ha tehát vannak tapasztalataid a fentiekkel kapcsolatban, akkor MELYIK ESET LENNE JOBB NEKED? Folyamatos energiahiány miatt feszültnek, idegesnek lenni, mondjuk türelmetlennek lenni gyerekeddel és pároddal, vagy a lehető legtöbbször megtapasztalni az energiatöbbletet és felhőtlenül játszani gyerekeddel, nagyokat kirándulni, nem foglalkozva a híres „körülményekkel”! TE DÖNTÉSED! Tudok mutatni neked olyan MÓDSZERT ÉS MEGOLDÁST – Szedlacsik Miklós és a PPH -, amivel most még el sem hinnéd, milyen egyszerűen elérheted és megvalósíthatod mindezt!

MOST RAJTAD A SOR! Döntsd el, nem kötelező, de az biztos, hogy én ezen az úton járok, a te életeddel pedig azt teszel, amit akarsz. 

Írásaim alapján győződj meg magad, ismerj meg engem és ennek a szervezetnek a vezetőjét Szedlacsik Miklóst, és csak ezután dönts, hogy neked is segítség lehet vagy nem? Mit veszítesz egy egyszerű hírlevéllel? Semmit, mert bármikor leiratkozhatsz!


Majd miután tetszettek írásaim, VÉGEZD EL az ingyenes regisztrációt, amivel megint nem veszíthetsz, viszont itt már egyéni hozzáférést kapsz a PPH weboldalához – mint egy belső kör tagság – a heti ingyenes tudatosságfejlesztő, csodálatos előadásokhoz, ezen kívül rengeteg, több száz órányi videóhoz.


DE van itt még más is. Ha jól gondolom, te is a fejlődést keresed, ezért SZEREZD MEG tudást, jelentkezz tanulónak a PPH-hoz  ITT

Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu