Bemutatok egy Hihetetlennek Tűnő, Erőlködés nélküli Lélekemelő Módszert. Szerinted Mennyit Ér az Újévi Fogadalom?

Szia, üdvözöllek! Czank Ferenc vagyok.

Szerinted mennyit ér egy újévi fogadalom? A minap feltettem kérdésként, hogy: „Tettél újévi fogadalmat?” a két leglátogatottabb közösségi médián, a Facebook-on és az Instagram-on. Kíváncsi voltam, hogyan milyen gondolatok forognak ezzel kapcsolatban, a fejekben manapság. Végeredményként 95 – 5 %-ban a NEM -et írták vissza válaszként a megkérdezett emberek (Neked is köszönet, ha köztük voltál). Voltak, akik kifejtették véleményüket, hogy szerintük nem a fogadalom a lényeg, hanem a tervezés és az a szerinti cselekvés – megjegyzem én is ezt tartom a legjárhatóbb útnak 🙂 

Ha olvastad korábbi blogbejegyzéseimet, akkor tudod – ha nem, tedd meg mielőbb -, hogy a HIT kérdésével is foglalkoztam. Azzal kapcsolatos véleményemet írtam le és azt, mit veszítesz, vagy nyersz és mik lehetnek a rendelkezésünkre álló módszerek és formabontó megoldások. Ott már érintettem a lélek fogalmát is.

Most mondhatnám, hogy folytatom azt a témát, de mégis másról szeretnék írni ma. Előtte egy kérdés.

Szerinted, sok olyan ember van, aki keres valamilyen pozitív változást az életében?

HA A VÁLASZOD IGEN, AKKOR HELYBEN VAGYUNK. Miért? Egyáltalán miért keresnek az emberek pozitív változást, talán nincsenek megelégedve életükkel, hiányzik belőle valami? Rengetegszer hallani ilyen esetben, hogy hiányzik a „spiritusz”. Ilyenkor valami hajtóanyagra gondolunk legtöbbször, nem? Ha igen, akkor talán szükségünk van valami plusz energiára? Mi lehet ez?

Biztosan tudtad, hogy a spirit szó jelentése: lélek; ez esetben tehát a lelkünkről beszélünk, amikor azt a bizonyos spirituszt emlegetjük. Ez azért izgalmas, mert kiderülhet, hogy a léleknek is szüksége lehet valami hajtóerőre, úgynevezett üzemanyagra?

Ha így van, mi lehet az? Tovább menve megállapíthatjuk – ha a fentieket elfogadjuk -, hogy mindhárom részünknek – fizikai, szellemi és lelki – szüksége van táplálékra. Voltál már olyan helyzetben, amikor végeztél egyfajta tevékenységet és a végén annyira fáradtnak érezted magad, hogy legszívesebben lefeküdtél volna aludni? Na, ez azért lehetett, mert az a tevékenység igencsak ENERGIAIGÉNYES volt, de mondhatnám úgy is, hogy ELSZÍVTA AZ ENERGIÁDAT, tehát TÖBB VOLT az energiafelhasználás, mint az utántöltés!

És ennek ellenkezőjét is megtapasztalhattad, mikor egész nap reggeltől estig dolgoztál valamin és a végén kipihentebbnek és fittebbnek érezted magad! Nos, ilyenkor pedig olyan munkát végeztél, ami igazán a „lelkednek való” volt, tehát valahonnan (később majd azt is tervezem kitárgyalni, hogy honnan kaphatunk energiát) TÖBB ENERGIA ÁLLT A RENDELKEZÉSEDRE, mint amennyit felhasználtál. Na, ez az igazi, ezt kellene minél többször megtapasztalnunk, és akkor rendbe is lenne életünk!

Most értünk el a lényeghez! Ha tehát vannak tapasztalataid a fentiekkel kapcsolatban, akkor MELYIK ESET LENNE JOBB NEKED? Folyamatos energiahiány miatt feszültnek, idegesnek lenni, mondjuk türelmetlennek lenni gyerekeddel és pároddal, vagy a lehető legtöbbször megtapasztalni az energiatöbbletet és felhőtlenül játszani gyerekeddel, nagyokat kirándulni, nem foglalkozva a híres „körülményekkel”! TE DÖNTÉSED! Tudok mutatni neked olyan MÓDSZERT ÉS MEGOLDÁST – Szedlacsik Miklós és a PPH -, amivel most még el sem hinnéd, milyen egyszerűen elérheted és megvalósíthatod mindezt!

Most rajtad a sor! IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE ITT, írásaim alapján győződj meg magad, ismerj meg engem és ennek a szervezetnek a vezetőjét Szedlacsik Miklóst, és csak ezután dönts, hogy neked is segítség lehet vagy nem? Mit veszítesz egy egyszerű hírlevéllel? Semmit, mert bármikor leiratkozhatsz!

Azonnali és bizonyítottan működő módszerekért – amivel TE is képessé válsz helyretenni életed ÖSSZES problémáját – jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt az ÚJ és teljes körű tudást. Itt minden ember és életjobbítással kapcsolatos kérdésre választ kapsz.

A Nyílt Akadémia:

  • Szellemi, mentális továbbképzés azok számára, akik úgy érzik, hogy sokat tanultak, illetve fejlődtek már, de mégsem tudják a problémáikat megoldani.
  • Szellemi, mentális képzés azok számára, akik úgy érzik, hogy fejlődni kell ahhoz, hogy a problémáikat képesek legyenek megoldani.
  • Ember és életjobbító coach képzés azok számára, akik úgy érzik, hogy a jövő szempontjából a leghelyesebb egy új, különleges, humán hivatás elsajátítása.

A PPH:

  • Egy konkurencia nélküli egyedülálló üzlet azok számára, akik szeretnének szabad és anyagilag független, boldog életet élni.
  • Az egyetlen üzlet azok számára, akik mások boldogulásának elősegítése által szeretnének szabad és anyagilag független boldog életet élni.

A megoldásokat az élet dolgaira, az ember és életismeretet, a problémák megelőzésének, illetve megelőzésének képességét, a tudatosságot, a PPH által a Nyílt Akadémiánál lehet megkapni.
A PPH a Nyílt Akadémiával közösen az egyetlen szervezet, amely bárki számára képes megadni a boldog élet elérését.
A tudatosság és képességfejlesztő, ONLINE interneten is nézhető képzésnek a tandíja MÉG 2018 ÉV VÉGÉIG CSAK 9800 Ft.-/hó (kivéve az első hónapot: 19700 Ft.-), ami KONKRÉTAN 330 Ft.-/óra összeget jelent (a piacon jelenleg nem találsz ekkora tudást, ennyiért).
Ez lényegében befektetésnek tekinthető személyes fejlődésedbe és ráadásul a tanfolyam része egy hivatalos coach-diploma is!
A képzési díját RENDEZD még MA, útmutatót ehhez az ingyenes REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN ezen a weboldalon találsz.


Ha szeretnél a Képzés előtt még információt gyűjteni, erre is van lehetőség. Ehhez kattints az alábbi, piros képre és regisztrálj díj- és kötelezettség mentesen a PPH és a Nyílt Akadémia weboldalához (ingyenes hozzáférés interneten heti 2 tudatosságfejlesztő, élő előadáshoz és korábbi felvételekhez)! Ha nem tetszik, később bármikor törölheted magadat.

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából:

Teljes videót ITT LÁTHATOD.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista
Tel.: +36-30-188-6123
E-mail: info@czankferenc.hu



Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük