Ideje Végre Megismerni Valós Önmagadat

Szia, üdvözöllek! Czank Ferenc vagyok.

Mai jelentkezésem szorosan kapcsolódik egy korábbi bejegyzésemhez, ugyanis elhatároztam, hogy átfogó képet adok -rendelkezésemre álló információk és saját tapasztalataim alapján – mindennapjainkban előforduló élethelyzeteinkről, hátha találsz benne átfedéseket, felismeréseket saját magadra vonatkozóan is.

Amennyiben ez így lesz, én annak örülnék a legjobban, ha konkrét megoldásokra is találnál. Ugyanis megtudtam (hírleveleimben írok róla), hogy küldetésem aktívan részt venni az Aranykor előkészítésében, ami abból áll, hogy embereket hozzájuttatni olyan tudáshoz, ami által boldogságban, szeretetben és békességben élhetnek.

Kérdezem Én, ki ne akarna így élni? A válasz egyértelmű, mégis ha megnézzük, az emberek szenvednek és ebben élnek minden áldott nap. A boldogság eléréséhez persze nekem is kell fejlődni, rendbe tenni élethelyzeteimet, megoldani jelenlegi feladataimat.

Hála Istennek, hosszas keresgélés után rátaláltam a valódi, pénzlehúzás nélküli tanításra és tudásanyagra a Nyílt Akadémiánál Szedlacsik Miklós vezetésével. Ennél átfogóbb ismeretanyagot én még életemben nem találtam, ráadásul olyat, ami konkrét megoldásokkal szolgál a hibáimra való rámutatáson kívül – ez nagyon fontos szerintem!

Mit gondolsz, hány életterületet kell rendbe tenni ahhoz, hogy minden szempontból felhőtlen életünk legyen? A válasz: tíz! NOS, én megmondom őszintén ledöbbentem, mikor ezt megtudtam. Mindezek első tagja az önmagunkkal való helyes bánásmód, aminek megismeréséhez kattints az alábbi videóra és nézz most meg egy részletet Szedlacsik Miklós előadásából.

MOST RAJTD A SOR! Ha te is vágysz erre, akkor ne habozz, tarts velem! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT .

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Tudom, hogy azok közül, akik ezt a levelet olvassák, csak 15%-a fog befektetni a saját életébe. Nekik tudok segíteni, elérni a boldogságot, szeretetet, békességet. TE DÖNTÖD EL, HOGY KÖZTÜK LESZEL-E!?

Ezért csak ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes regisztrációért Kattints IDE
  2. Majd a regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata a tandíj utalásával.

A teljes videó pedig  ITT érhető el.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista

Tel.: +36-30-188-6123

E-mail: info@czankferenc.hu

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük