Mi az a Legfőbb Cél, Ami Nélkül Kizárt, Hogy Boldog Életet Élhess Itt a Földön

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok.

Ugye, ezt a szót, „Boldogság, Boldog” élet elég gyakran hallhatjuk különböző weboldalakon, médiában, egész tanfolyamok épülnek rá. Azt azért mindenki tudja, hogy ennek tengernyi összetevője van és azért nem egy villanykapcsolóként működik, amit egyszerűen felbillentünk és már boldogok is vagyunk 🙂

DE, van itt valami, ami nélkülözhetetlen, amit mindenképpen meg kell tenned ahhoz, hogy egyáltalán elindulhass ezen az úton, egy tényezőt megkérdőjelezhetetlenül teljesítened kell! Én most valami egészen más megközelítésből szeretném megvilágítani ezt a kérdést.

Nézzük, miről is beszélek. Emlékszek, gyerekkoromban a „Boldogság” fogalmát elég gyakran hallottam, úton-útfélen lehetett találkozni vele; az emberek beleszőtték mondandójukba, nem bántak vele fukarul. Elég beleolvasni népmesékbe, versekbe, telis tele van vele. Ellenben mi a helyzet ma? Nem túl gyakran használják emberek, mintha tabu lenne sokaknak, nem? Például már karácsonykor is gyakran hallom, hogy „Boldog Karácsony” helyett „Kellemes ünnepeket” kívánnak egymásnak. Szörnyű, nem? Szerintem ez az ünnep – legalább is nekem – nem csupán kellemes, hanem igazán Boldog! Pláne, ha visszaemlékszek gyerekkorom karácsonyaira, … angyalian szépek voltak 🙂

Szóval, visszakanyarodva témánkhoz; van nekünk egy lelkünk, és mint mindennek itt a világon, lelkünknek is van fejlődési létrája, azaz lépcsőfokokon kell „felmennie”, emelkednie; úgy is nevezzük ezt, hogy lelki szintek. Lehet hallottál már róla, de ha nem, ne aggódj, ma még kevesebb ember hallott róla, mint aki igen. Nos, ennek a képzeletbeli létrának az első fokai a létfenntartás és az anyagi biztonság. És csak ezután következhetnek a többi lépések a lélek fejlődési szintjeinek létráján egészen a szellemi magasságig és onnan a boldogság eléréséig. Szigorú tény, hogy ezeket a fokokat NEM lehet átugrani, kihagyni.

Most már érted mi az egyetlen dolog, ami nélkül nincs se fejlődés és ezzel összefüggésben nincs Boldog élet sem? Ez a szükséges tényező az, hogy az anyagi biztonság meglegyen és elinduljon a szellemi úton és így a boldogság felé. Ennek tudatában, múltamra visszagondolva, lenyűgöző felismerés volt számomra ez, és sok mindenre választ is kaptam. Például erre a mondásra is: „Aki munkahelyen dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni”. Ezt régebben kételkedve fogadtam, egészen nem értettem vele egyet, ugyanis szüleimtől mindig azt hallottam, hogy: „a pénzért keményen meg kell dolgozni”. Akkor most mi is van?

A sava-borsa az egésznek az, hogy elegendő pénzt CSAK a fentiekben tárgyalt első lépcsőfokok megléte után kereshet az ember, tehát ha már lelkének fejlődése túl van a létfenntartás és az anyagi biztonság szinteken, úgymond a fókusz áthelyezhető és feljebb lépett egy következőre, ahol már az emberek életének jobbításán van a hangsúly. Megtudtam, hogy igazán megfelelő mennyiségű pénzt csak az embereknek nyújtott segítség által kapunk. És így tovább lépdelve felfelé a képzeletbeli létrán, a szellemiségen át haladunk a nagybetűs BOLDOGSÁG irányába!

Ezeket már szinte gyerekkoromtól fogva éreztem, pontosabban sejtettem, hogy valami nincs rendben a világ, felém mutatott arcával; de hála teremtőmnek most már tudom választ, helyére kerültek a puzzle darabok a fejemben! Röviden úgy írhatnám, hogy régebben éreztem, most pedig már tudom. DE, mindezt nem én találtam ki, nem magamtól jöttem rá erre, nem arra ébredtem egy szép, napsütéses reggelen, hogy hoppá, eszembe jutott, most már tudom 🙂

Amennyiben Te is részese és birtokosa szeretnél lenni egy szuper tudásnak, akkor meg kell ismerned azt, az általam nagyra becsült embert, Szedlacsik Miklóst és azt az egységbe foglalt tudást, amit a Nyílt Akadémia képzésein átad nekünk. Nekem és családomnak már bizonyított, segítségével rendbe tettük, kipipáltuk azt a fent említett első lépcsőfokokat. Most már azt is tudom, hogy nekem legfőbb küldetésem MINDENKI LELKI FEJLŐDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE, és így megélni egy jobb ás szebb világot!

Most rajtad a sor! IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE ITT, írásaim alapján győződj meg magad, ismerj meg engem és ennek a szervezetnek a vezetőjét Szedlacsik Miklóst, és csak ezután dönts, hogy neked is segítség lehet vagy nem? Mit veszítesz egy egyszerű hírlevéllel? Semmit, mert bármikor leiratkozhatsz!

Azonnali és bizonyítottan működő módszerekért – amivel TE is képessé válsz helyretenni életed ÖSSZES problémáját – jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt az ÚJ és teljes körű tudást. Itt minden ember és életjobbítással kapcsolatos kérdésre választ kapsz.

A megoldásokat az élet dolgaira, az ember és életismeretet, a problémák megelőzésének, illetve megelőzésének képességét, a tudatosságot, a PPH által a Nyílt Akadémiánál lehet megkapni.
A PPH a Nyílt Akadémiával közösen az egyetlen szervezet, amely bárki számára képes megadni a boldog élet elérését.
A tudatosság és képességfejlesztő, ONLINE interneten is nézhető képzésnek a tandíja JANUÁRBAN MÉG CSAK 9800 Ft.-/hó (kivéve az első hónapot: 19700 Ft.-), ami KONKRÉTAN 330 Ft.-/óra összeget jelent (a piacon jelenleg nem találsz ekkora tudást, ennyiért).
Ez lényegében befektetésnek tekinthető személyes fejlődésedbe és ráadásul a tanfolyam része egy hivatalos coach-diploma is!
A képzési díját RENDEZD még MA, útmutatót ehhez az ingyenes REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN ezen a weboldalon találsz.

A képhez tartozó alt jellemző üres; képzés_kezekkel_3.jpg a fájlnév

Ha szeretnél a Képzés előtt még információt gyűjteni, erre is van lehetőség. Ehhez kattints az alábbi, piros képre és regisztrálj díj- és kötelezettség mentesen a PPH és a Nyílt Akadémia weboldalához (ingyenes hozzáférés interneten heti 2 tudatosságfejlesztő, élő előadáshoz és korábbi felvételekhez)! Ha nem tetszik, később bármikor törölheted magadat.

A képhez tartozó alt jellemző üres; regisztráció_kezekkel.jpg a fájlnév

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából.
Ő az a kivételes ember, aki csak és kizárólag olyan módszereket és gyakorlati útmutatásokat ad át, amiket már előzőleg megtapasztalt és saját életében sikeresen működtetett és beépített. Nekem már rengeteg használható módszert adott, és nem utolsó sorban nekem óriási fontosságú tény, hogy az Ő és az általa vezetett szervezet teljes mértékben egyház, vallás- és politikamentes!

Teljes videót ITT LÁTHATOD.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Várlak szeretettel a csapatomba, építsük együtt az Aranykort azért, hogy Te is boldogságban, szeretetben és békében élhess egy jobb világban!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista
Tel.: +36-30-188-6123
E-mail: info@czankferenc.hu



Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük