Mit Kell Tenned a Kórházak Elkerüléséhez, Hogyan Mondhatsz Búcsút Végleg Betegségeidnek

Szia, üdvözöllek, Czank Ferenc vagyok.

Azt hiszem időszerű ez a téma ebben a havas, téli időszakban. Biztos Te is szeretnéd betegségek nélkül megélni és inkább a boldog, pozitív oldalát kihasználni, értem ezalatt pároddal vagy gyerekeiddel felhőtlen hógolyózás, szánkózás vagy más téli élményeket, nem? Nézzük, mit tudsz tenni!?

„A betegség, a baleset, illetve családi és az anyagi probléma a tudatlanságból fakad.”

„A tudomány mai állása szerint, a betegségek 85%-a lelki eredetű. Nem elég a tünetet megszüntetni a lelki okot is meg kell gyógyítani!” – Szedlacsik Miklós mester-coach, boldogság-specialista

Nem véletlen a két idézet, ugyanis ezt a kérdést érdemes több oldalról is megvilágítani. Sőt lesz egy harmadik nézőpont is, de arra majd egy kicsit később térek rá. Nézzük meg, mi volt régen, amire még vissza tudunk emlékezni.

A gyógyszeripar ilyen mértékű elterjedése előtti időben érdekes módon vagy az emberek voltak erősebbek, ellenállóbbak vagy a mindennap bevitt táplálékok minősége és fajtái voltak a maitól különbözőek; de látványosabban kevesebb beteg emberrel lehetett találkozni, nem? Mi lehetett ennek oka? Most a járványokra nem gondolok, az egy speciális téma. Ja, és nagyszüleim szüleinek idejében még szinte minden családban, de legalább minden faluban voltak gyógyítók, vagy ahogy akkoriban nevezték, „füvesemberek”. És ne felejtsük el azt, hogy ha visszaemlékszünk, régebben sokkal jobb hangulatban voltak emberek, tehát úgy is mondhatjuk, jó állapotban voltak. Akkor lehet, hogy ezen a területen is kereshetünk összefüggéseket?

Amire én vissza tudok emlékezni, de leginkább nagyszüleim történeteiből tudom, hogy régen rendszeresen összejártak közös munkákra (kaláka). Ezeken az összejöveteleken egymást építve megbeszéltek, kitárgyaltak egyes témákat, ráadásul a gyerekek is jelen voltak, ők pedig játék közben el-el lesték vagy kihallották szüleiktől a hasznos információkat, amikből tanulva későbbiekben mesterségük is származott.

Ezzel ellentétben mi van most? A legtöbb ember KÖSZÖNÉS NÉLKÜL MEGY EL A MÁSIK MELLETT (sokszor még az ismerősök is); alig várja, hogy MUNKÁBÓL HAZATÉRVE KIPIHENHESSE fáradalmait; és persze arra ÖNTI AZ EGÉSZ NAP GYŰJTÖTT MUNKAHELYI STRESSZT, aki a legközelebb van hozzá, A CSALÁDJÁRA – és már indul is a konfliktus nap, mint nap. A párkapcsolatok lassan 80%-a nem emiatt végződik válással vajon? Mert ugye a pénzhajhászás a legfontosabb. Ennek pedig mi az oka? A világ egy szűk rétege elérte a mindennapi embereknél, hogy megnövekedjen igényük, vagyis mesterségesen felnagyították vágyaikat; ezt nem csak hiszem, hanem tudom is. Egyszerű bizonyíték erre, ha összevetjük a 30 évvel ezelőtti átlagfizetést és egyes termékek árait a mostanival. Mondjuk egy TV-t; akkoriban jó pár hónapig kellett szüleimnek gyűjtögetni egy készülékért és mi van ma? Egy átlagfizetés feléből már elég jó minőségű készüléket lehet vásárolni! Akkor tehát elfogadhatjuk, hogy az igények megnövekedése a legnagyobb frusztrációt okozó tényező.

Akkor még nem is beszéltem a politika, sport és vallás okozta emberek megosztásáról – természetesen ez is „véletlenül” van így. Ez pedig egészen biztos, hogy nem a jó hangulat és ebből kifolyólag nem a jó állapot felé sodorja az emberiséget, nem? Ha ez így van, akkor meg is van a válasz a betegségek számának növekedésére.

Egyszerű lenne ezután azt mondani, hogy elkerülhetjük egészségügyi gondjainkat, ha pont az ellenkezőjét tesszük a fent leírtakat, ugye? Ezt látom az interneten és ilyeneket hallok egyes természetgyógyászoktól is (mindig tisztelet a kivételeknek); csak éppen a megoldások és a konkrét módszerek szoktak hiányozni a sorok közül, azok valahogy mindig kimaradnak. Ebben a „cipőben jártam” én is, ezzel szembesültem nagyon sokáig és erre kerestem a választ.

Vagyis, konkrétan a TARTÓS JÓ HANGULAT elérése és megtartása a cél. Most már tudom, és ennek alkotóelemeivel is tisztában vagyok. Te is szeretnéd tudni?

Hála teremtőmnek rátaláltam egy olyan emberre és általa alapított szervezetre, aki és ami teljesen politika és vallásmentesen küldetésként vállalta, hogy átadja mindazt a tudást, ami képesség tesz bennünket a tartós jó állapot elérésére és ezáltal a betegségek elkerülésére. E különleges ember: Szedlacsik Miklós, az általa létrehozott szervezet pedig a PPH és a Nyílt Akadémia. Nekem célom világgá kürtölni azt, hogy létezik egy ilyen – eddig eltitkolt – tudásbázis és ez elérhető mindenki számára! Bocsánat, nem mindenkinek, csak annak, aki kéri és hajlandó energiát áldozni a tudásért és saját fejlődéséért 🙂

Most rajtad a sor! IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE ITT, írásaim alapján győződj meg magad, ismerj meg engem és ennek a szervezetnek a vezetőjét Szedlacsik Miklóst, és csak ezután dönts, hogy neked is segítség lehet vagy nem? Mit veszítesz egy egyszerű hírlevéllel? Semmit, mert bármikor leiratkozhatsz!

Azonnali és bizonyítottan működő módszerekért – amivel TE is képessé válsz helyretenni életed ÖSSZES problémáját – jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához és szerezd meg ezt az ÚJ és teljes körű tudást. Itt minden ember és életjobbítással kapcsolatos kérdésre választ kapsz.

A megoldásokat az élet dolgaira, az ember és életismeretet, a problémák megelőzésének, illetve megelőzésének képességét, a tudatosságot, a PPH által a Nyílt Akadémiánál lehet megkapni.
A PPH a Nyílt Akadémiával közösen az egyetlen szervezet, amely bárki számára képes megadni a boldog élet elérését.
A tudatosság és képességfejlesztő, ONLINE interneten is nézhető képzésnek a tandíja Jelenleg MÉG CSAK 9800 Ft.-/hó (kivéve az első hónapot: 19700 Ft.-), ami KONKRÉTAN 330 Ft.-/óra összeget jelent (a piacon jelenleg nem találsz ekkora tudást, ennyiért).
Ez lényegében befektetésnek tekinthető személyes fejlődésedbe és ráadásul a tanfolyam része egy hivatalos coach-diploma is!
A képzési díját RENDEZD még MA, útmutatót ehhez az ingyenes REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN ezen a weboldalon találsz.

A képhez tartozó alt jellemző üres; képzés_kezekkel_3.jpg a fájlnév

Ha szeretnél a Képzés előtt még információt gyűjteni, erre is van lehetőség. Ehhez kattints az alábbi, piros képre és regisztrálj díj- és kötelezettség mentesen a PPH és a Nyílt Akadémia weboldalához (ingyenes hozzáférés interneten heti 2 tudatosságfejlesztő, élő előadáshoz és korábbi felvételekhez)! Ha nem tetszik, később bármikor törölheted magadat.

A képhez tartozó alt jellemző üres; regisztráció_kezekkel.jpg a fájlnév

Nézz meg egy részletet Szedlacsik Miklós egyik tudatosságfejlesztő előadásából.
Ő az a kivételes ember, aki csak és kizárólag olyan módszereket és gyakorlati útmutatásokat ad át, amiket már előzőleg megtapasztalt és saját életében sikeresen működtetett és beépített. Nekem már rengeteg használható módszert adott, és nem utolsó sorban nekem óriási fontosságú tény, hogy az Ő és az általa vezetett szervezet teljes mértékben egyház, vallás- és politikamentes!

Teljes videót ITT LÁTHATOD.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Várlak szeretettel a csapatomba, építsük együtt az Aranykort azért, hogy Te is boldogságban, szeretetben és békében élhess egy jobb világban!

Áldás,
Czank Ferenc
Harmóniateremtő Specialista
Tel.: +36-30-188-6123
E-mail: info@czankferenc.hu

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük